Génmegőrzés, kihelyezési programok, fajtavédelem, természetvédelem

A HUKOSZ Magyar Ebfajták Szövetsége (HUKOSZ - MESZ) támogatásával több hungarikum kutyafajtában indulhatott meg és folytatódhattak az eredeti feladatkörből eredő képességek fenntartását célzó, génmegőrző kihelyezési programok. Jelenleg a kuvasz és a komondor esetében működik a HUKOSZ - MESZ fajtavédő rendszere, amely tagszervezeteink és partnereink közreműködésével zajlik. A Hunnia Kuvasz Egyesület tenyésztői, A Kuvasz Világszövetség, a Hortobágyi Puszták Őre Komondor kennel és a Buzát Népe Kft, illetve számos helyi és regionális önkormányzat összefogásával dolgozunk.

Miért?
Gyakran kapjuk meg ezt a kérdést. Legutóbb az OMÉK-on szegezte nekünk az egyik látogató. Nemzeti kutyafajtáink olyan kincset rejtenek magukban, amelynek a mai keretek közötti használhatósága nagyban függ attól, hogy azokat úgy tudjuk-e megtartani, hogy az, ami a lényegüket adja, nem sérüljön. Ez nem azt jelenti, hogy a mai világhoz nem kell alkalmazkodni. Csupán azt jelenti, hogy ne engedjük felőrlődni azokat a világ mindenkori lüktetése és túlkapásai közepette. A kutyafajták, ahogyan a kutyák maguk is biológiai lények és így folytonos változásban vannak. Annak érdekében, hogy az említett lényeg ne változzon szükség van a mindenkori állományokban egy olyan magra, amely a legkevésbé van kitéve a zajló történelmi időszak károsító tényezőinek és inkább segít minden módon az eredeti képességek és készségek hangsúlyozásában.

Milyen képességek ezek?
Minden kutyafajta tenyésztése a tenyésztést végzők munkáján alapszik. A tenyésztést elvégzők, pedig aszerint végzik el ezt a munkát, hogy maguk mit látnak célszerűnek a maguk életében. A kutya társ és munkatárs. A léte az ember relációjában adott. A mai világban nem alapértelmezett az, hogy az ember úgy éljen, hogy a környezete építse őt és ő a környezetét. A mai kor embere inkább azzal kísérletezik, hogy kívül helyezze magát a természetes viszonyrendszereken. Így a történelmi kutyafajtáink szerepe elhalványodik és a tenyésztés részben azonnal új irányokat keresett, amely új irányok, igények kiszolgálása, a fajták súlyos torzulását eredményezte, amely pedig újabb elutasítottságot eredményezett. Mára a hungarikum kutyafajták tenyésztése egy negatív spirálba került, amelyből kellő átgondolással van kiút.

Ebből az elidegenedésből persze számtalan társadalmi és egyéni probléma származik, azonban a mostani körülmények között kell megoldást találni a hungarikum kutyafajták helyzetére. A génmegőrzés szándékával olyan szervezetek és magánszemélyek a HUKOSZ - MESZpartnerek, akik célzottan vállalják, hogy azt az életmódot preferálják, amelyben tartja hitelességét az az életforma, amelyben még ma is van helye nemzeti kutyáinknak. Ennek gyakorta módja, hogy olyan gazdálkodási formát választanak, amelyben ez létrejön. Pl: agrárgazdálkodók, stb. A kérdésre éppen ezért a válasz nem jelzők felsorolása, hanem annak az ismertetése, hogy miből adódnak ezek. Fajtánként a felsorolás más és más, de az alap amelyből elszármaznak, ugyanaz.

Mi a cél?
A HUKOSZ - MESZ által támogatott génmegőrzési programok célja, mint minden megőrzés célja a működőt és a működés környezetét együtt védeni. Védelemre pedig akkor van szükség, ha a környezetből, kívülről olyan hatások érkeznek, amelyek veszélyt jelentenek, akár a pusztulás veszélyét.

A természet kiszelektálja, ami már nem életképes!
Miért kell életképtelen dolgot megőrizni?

A HUKOSZ - MESZ által támogatott fajták helyzete olyan, mint amikor egyik szomszéd a másik földjéből mindig kicsit beszánt a magáéhoz. Minden szántással többet és többet. Az egyik szomszéd ezt látja, de konfliktust kerülne, ezért nem teszi szóvá. A mezsgyéig se megy el, és úgy gondolja: "Sebaj, legalább a gazt megszedi! Nekem jó!" Végül a szántással a másik szomszéd teljesen elbirtokolja emennek a földjét, bejegyezteti rá a tulajdonjogot és azt mondja: „Valakinek rendben kellett tartani, hisz nem is műveli, ki se jön!” Így jártak a magyar kutyafajták is. Mindig egy kicsit csíptek le az életterükből. Ki, mikor, miért és mit?! Ez a sok kicsi pedig összeállt és egy olyan helyzetet teremtett, hogy az élettér és az elfogadás hiánya miatt leszoktunk a fajtáinkról.

Már érezzük a hiányát, de nagyon nehéz a visszaút, mert elveszítettük a kapcsolatot velük. Úgy pedig a visszaszokás botorkálva megy, hogy még annak a bevallása is hiányzik a legtöbbeknél, hogy a mai társadalmi és adott esetben egyéni tragédiák, bajok forrása, saját gyökereink, ápolásának elmulasztása volt. Tehát a jelen helyzetből nem megítélhető, hogy életképtelenek-e a magyar fajták. Azt akkor tudnánk megítélni, ha lenne lehetőségük és nem maradnának fent. A jelen helyzet nem ez és ezért szükséges védelmet adni nekik, hogy létrejöjjön a megfelelő élettér. Majd ezután szükséges a fajták visszaillesztése a nekik megfelelő élettérbe és legfeljebb ennek a folyamatnak a végeztével kezdhetjük el megfigyelni, hogy mire képesek. A etióp csontsovány éhezőről is kimondható, hogy nem bírja elhordozni fizikailag a vizet, ezért nem alkalmas erre a munkára. De azt nem mondhatjuk, hogy ebből az következik, hogy az etiópok általánosságban nem alkalmasak a vízhordásra. Főként azoktól hangzik ez méltatlanul, akik kiéheztették, elvették az életterét a kutyafajtáinknak.